Švejket békés kutyakereskedőként éri az első világháború kitörésének híre törzshelyén, a prágai Kehely kocsmában, ahol megjegyzéseiért felségsértés gyanújába kerül. Megjárja a fogdát, az elmegyógyintézetet, majd a behívóparancs után a szimulánsok kórházát és a helyőrségi fogdát. Rendíthetetlen kedélyével mindenütt megússza a nehezét: előbb Katz tábori lelkész, majd Lukaš hadnagy tisztiszolgája lesz. Egy túlbuzgalmából eredő botrány miatt gazdájával együtt a frontra indítják. Az út során – mely Magyarországot is érinti – leszállítják a vonatról, orosz kémnek nézik, és emiatt hadbíróság elé is állítják, de bolond szerencséjével mindent átvészel, és a frontvonalon újra találkozik szeretett főhadnagyával.

A rendező naplójából:

Hašek klasszikusa talán a legismertebb és legnépszerűbb cseh irodalmi mű Magyarországon, és éppen emiatt hajlamosak is vagyunk romantizálni annak groteszkbe hajló főhősét. Hovatovább sokan a cseh nemzet egészével azonosítják a švejki lelket, miközben a csehek – ahogy Patrik Ouředník egyik esszéjében rámutat – egyszerre büszkék erre a hagyományra, és egyszerre szégyellik azt: „inkább afféle családi albumként kezelik, amit gondosan elrakva őrzünk a fiók mélyén, de amit nem szívesen mutogatunk idegeneknek, vagy csak miután előzetesen kiválogattuk a képeket.” Ahogy a csehekre, úgy ránk is igaz a művel kapcsolatos skizofrén viszony, csak míg az előbbi inkább néplélektani, utóbbi egy ellentétes történelmi nézőpontból fakad. Hiszen hiába veszítjük el közösen a világháborút, a felbomló monarchia helyén ők új országot nyernek, mi pedig területeket (részben az ő javukra) veszítünk. Előadásunkban ezt a kettőséget szeretnénk megőrizni úgy, hogy közben nem sérül a mű alaphumora. Švejk történelmi bolyongása éppen ezért apropó lehet saját közép-európaiságunk felülvizsgálatára is.